2017. szeptember 3., vasárnap

Minimálbér 2018

Minimálbér összege 2018 : 

BEJELENTETTÉK AZ ÚJABB MINIMÁLBÉR EMELÉST ÉS AZ ÖSSZEGÉT! MUTATJUK PONTOSAN MENNYIVEL NŐ A  MINIMÁLBÉRESEK FIZETÉSE - írja a 24óra!

Már most megállapodás született a következő minimálbér emelés időpontjáról és a pontos összegről is! 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően kedden Budapesten.


Megállapodtak, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok. Összesen így 2018-ban 2,5 százalékkal csökkenhetnek a járulékok.

A kormány honlapjára feltöltött megállapodás a következő pontokat tartalmazza:

1. A kötelező legkisebb havi munkabér (minimálbér) havi összege:

2018 január 1-től 8 százalékos emeléssel 138 ezer forint

A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-ban

A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-ban 

 

 2017-ben a minimálbér összege bruttó 127.500, nettó 84.788 forint volt.

2018-ban a bruttó minimálbér 138.000 forintra, a nettó 91.770 forintra emelkedik.

A bérminimum 2017-ben bruttó 161.000 forint, nettó 107.065 forint volt.

2018-ban a bruttó bérminimum 180.500 forintra, a nettó 120.033 forintra emelkedik.

A minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedett 2017-ben.

 

150 ezres minimálbért ígér a Párbeszéd 2018-tól

150 ezres minimálbért ígér a Párbeszéd 2018-tól

Az alapjövedelem bevezetése, 150 ezer forintos minimálbér, többkulcsos adórendszer és egy bérlakáshálózat kialakítása is szerepel a Párbeszéd Magyarországért választási programjában, amelyet a párt miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely ismertetett egy szerdai rendezvényen.


Karácsony az MTI tudósítása szerint azt mondta: akik változást akarnak és meg szeretnék ragadni a hatalmat, azoknak az emberek képzeletét is meg kell ragadniuk. Ha pedig nem tudják elmondani a szavazóknak, hogy milyen országot szeretnének, akkor „ne is akarjuk megnyerni a választást”.
A zuglói polgármester szerint az Orbán-rendszer politikai sikerének az a titka, hogy a miniszterelnök a „zsarnokság legalapvetőbb leckéjéből”, az oszd meg és uralkodj politikájából ideológiát tudott csinálni. Orbán Viktort akkor lehet leváltani, ha elhitetik az emberekkel, hogy a nemzet érdeke az itt élők közös érdeke, és a haza az, ahol mindenki számít – jelentette ki.

Az önmagát demokratikusnak nevező ellenzék leginkább abban ért egyet, hogy szükség van egy demokratikus fordulatra, helyre kell állítani a demokrácia és a jogállamiság intézményeit – mondta Karácsony, de szerinte a gondokat nem lehet megoldani, ha csak a demokratikus intézményekre fókuszálnak, mert ott nincs demokrácia, ahol nyomor van.

Ezért meg kell változtatni az adórendszert, amely a gazdagokból még gazdagabbakat, a szegényebbekből pedig még szegényebbeket csinál – mondta a kormányfőjelölt, aki szerint az egykulcsos szja helyett új, progresszív adórendszerre van szükség. Ígérete szerint a Párbeszéd visszaállítja a minimálbér adómentességét, az átlagbér duplája felett pedig egy „méltányos és vállalható” kulcsot vezet be.


Ezek mellett Karácsony szerint vissza kell állítani a régi társaságiadó-kulcsokat, újra ki kell vetni az offshore-jövedelmekre azokat az adókat, amelyeket a Bajnai-kormány vezetett be, és olyan zöldadókat kell létrehozni, amelyek arra ösztönözik a vállalkozásokat, hogy minél kevesebb környezeti terhelést okozzanak.

Karácsony emellett megemlítette az úgynevezett oligarchaadót is: azoktól a vállalatoktól, amelyek jelenleg „elképesztő mennyiségű közbeszerzést kapnak és óriási tőkefelhalmozáson mennek keresztül”, a bevételeik egy részét el kell kobozni, a többi részét pedig meg kell adóztatni.
A bérfejlesztés szükségességére áttérve azt mondta, hogy 2019-ben el lehet érni a nettó 150 ezer forintos minimálbért, és el lehet kezdeni egy olyan bérpolitikát, amely a teljes bérstruktúrát „elkezdi tolni felfelé”. Karácsony szerint, ha újragondolják az adórendszert és a szociális ellátórendszert, akkor be lehet vezetni a mindenkinek járó alapjövedelmet is.

Az emberi méltóságnak és a szociális biztonsághoz való jognak az az egyedüli formája, ha létezik valamilyen szerény, de a nyomor felszámolásához elegendő, állampolgári jogon járó jövedelem – érvelt az ötlet mellett. Az alapjövedelem képes felemelni a legszegényebb társadalmi csoportokat és plusz munkaerőt teremt. Emellett a társadalmi, illetve iskolai mobilitás elősegítésének érdekében százezer bérlakást, valamint 25 ezer kollégiumi férőhelyet szeretnének építeni.